Jövedelemigazolás admin terhek nékül: Verify!

Ha te is túl vagy már legalább egy hiteligénylési folyamaton, vagy HR-esként veszel részt a kollégák papírmunkájának segítésében, akkor a jövedelemigazolás folyamata több mint ismerősen cseng számodra. Hogyan is néz ki ez a folyamat?

Kinézted álmaid otthonát – jelzáloghitel esetén -, sikerült megegyezni a tulajdonossal, sőt, még egy szuper hitelterméket is találtál, és a banki kolléga átadott Neked egy jókora ‘to do’ listát. Ennek egyik eleme a jövedelemigazolás formanyomtatvány, amit be kell vinned a munkahelyed HR osztályára. Az illetékes kolléga ezt a nyomtatványt kitölti és aláírja, majd a kinyomtatott igazolást egy idő után visszajuttatja Hozzád. Amint a kezedben van a dokumentum, már szaladsz is a bankba, hogy minél gyorsabban haladjon az akár több hónapos procedúra. Ekkor jön a várakozás időszaka – természetesen Te addig is intézed a ‘to do’ lista többi elemét: értékbecslőt hívsz, és igyekszel megfizethető áron ügyvédet és közjegyzőt találni. Eközben a bank egyeztet a Hr osztállyal telefonon, hogy megerősítsék az egyszer már leírtakat. Rosszabb esetben Téged is felhívnak, hogy “volt egy kis adminisztratív probléma”, és elölről kell kezdeni az egészet. Jó esetben viszont elfogadják az igazolást, és tudsz haladni a következő feladatokkal, majd szerződést tudsz kötni a bankkal.

Mi ezzel a probléma?

Először is, ez a procedúra szerencsétlenebb helyzetben akár 2-3 hétig is eltarthat, ami végtelenül lelassíthatja a munkavállaló számára a hitelügyintézést. Arról nem is beszélve, hogy az adásvételi szerződésben foglalt határidők nem teljesítése esetén álomotthonát is elbukhatja egy ilyen “csúszás” miatt. A lakásvásárlás és hitelfelvétel időszaka alapvetően is stresszes, ha pedig hosszabbra nyúlik a tervezettnél, és nyakunkon a határidők, ez a stressz a mindennapokra és a munkahelyi teljesítményre is rányomja bélyegét.

Szintén fontos szempont, hogy a HR-es kollégák számára sem a legkellemesebb és legproduktívabb feladat a formanyomtatványok kitöltése, majd a véletlenszerűen jelentkező banki hívások fogadása. A HR-es munkatársnak minden egyes ilyen telefonhívásnál félbe kell hagynia a munkát, amivel éppen foglalkozik, meg kell keresnie a dokumentumot, ami az adott hiteligénylő munkavállalóhoz tartozik, majd az egyszer már ellenőrzött adatokat ismét egyeztetnie kell a banki ügyintézővel. Ez időigényes és a munkavégzést is nehezíti.

Végül pedig az eddig leírtak alapján azt is megállapíthatjuk, hogy ez a folyamat nem túl kényelmes, és nem túlságosan 2022. Az év, amikor mindenki a személyes kontaktus csökkentésén dolgozik, és szinte minden szerződést digitálisan írunk alá, valamint a legfontosabb meetingeket is az otthoni íróasztaltól vezetjük. Ma már kezdünk hozzászokni, hogy a banki szektor is rengeteg digitális terméket kínál számunkra, és az igény is is egyre nő az online megoldások iránt.

Akkor mi a megoldás? Verify.

Nálunk a Salarify-nál 2021-ben a fent említett kérdéskörök szinte folyamatosan az asztalon voltak, és az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztunk azon, hogy a jövedelemigazolások “hercehurcáját” átemeljük a 2022-es igényeknek megfelelően a digitális térbe. Ennek eredményeként létrehoztuk Verify termékünket, amelynek segítségével a munkáltatói jövedelemigazolást egyetlen kattintással megoszthatod a hitelügyintézéshez választott  pénzintézetekkel. 

De hogyan is néz ki ez pontosan?

 A Verify működése egyszerű: a munkáltató bérszámfejtő rendszeréhez kialakított integrációval a Verify olvasni tudja a bérszámfejtő szoftverben szereplő szükséges információkat, és azt hitelesen továbbítani tudja a megfelelő hozzájárulásokkal.  A Verify használatával fent említett folyamat a következőképpen fog kinézni:

Mindez a hagyományosan akár 2-3 hétig tartó folyamatot 2-3 percre rövidíti.

A Verify a leggyorsabb módja a jövedelemigazolásnak.

A munkavállaló számára jelentősen felgyorsulnak a jövedelemigazolást igénylő folyamatok, így hatékonyabban tudja azokat végezni, kevesebb kieső munkaórával.

A Verify támogatja a HR-t és a bérszámfejtést.

Termékünket használva a HR osztálynak nem kell többé jövedelemigazolásokkal foglalkozni, vagy telefonon megerősíteni az adatokat. Így HR és bérszámfejtő kapacitások szabadulnak fel.

A Verify egy stresszmentes megoldás.

Egy hiteligénylés stresszes feladat, a munkáltató "bevonása" ezt nem csökkenti. A Verify digitális megoldása leveszi a személyes ügyintézéssel járó feszültséget a munkavállalók válláról.

A Verify együttműködik a helyi szabályozó hatóságokkal.

Szoros partneri kapcsolatban dolgozunk a szabályozó hatóságokkal, hogy minden pénzügyi intézmény számára biztonságosan elérhetővé tehessük a jövedelemigazolásokat.

Érdekel a Verify?

Ha Te is búcsút intenél a papíralapú formanyomtatványoknak, szerezz early access-t a Verify-hoz!

Megosztás

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter

Hamarosan...

A jövedelemigazolások adminisztrációmentes korszaka hamarosan érkezik! Csapatunk az utolsó simításokon dolgozik a Verify hivatalos indulása előtt. Kérünk, hogy látogass vissza hamarosan oldalunkra.

Addig is… Add meg e-mail címedet és szerezz early access-t! Kollégánk 24 órán belül felveszi Veled a kapcsolatot.

Az adatokat harmadik félnek nem adjuk ki.

Hamarosan...

A jövedelemigazolások adminisztrációmentes korszaka hamarosan érkezik! Csapatunk az utolsó simításokon dolgozik a Verify hivatalos indulása előtt. Kérünk, hogy látogass vissza hamarosan oldalunkra.

Addig is… Add meg e-mail címedet és szerezz early access-t! Kollégánk 24 órán belül felveszi Veled a kapcsolatot.

The data will not be disclosed to third parties.

Cégek listája

Nem találod a cégedet az elérhető munkahelyek között?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy minél hamarabb bevezethessük ott is szolgáltatásunkat!