Munkavállalói juttatások – a hatékony munkaerő kulcsa?

A munkavállalói juttatások mindig is fontos szerepet játszottak munkaerő megtartásában és a munkahely vonzóvá tételében. A pandémia hatására azonban a szerepük megnőtt, és az ezzel kapcsolatos igények is megváltoztak. A munkáltató számára a megfelelően megválasztott munkabéren felüli juttatások komoly ütőkártyát jelentenek. Egyrészt kiemelik a céget a versenytársak közül, vonzóbbá teszik a munkavállalók szemében, és segítik a munkaerő megtartást. Másrészt a különféle juttatásokat esetenként kedvezőbb adóterhek mellett lehet biztosítani a dolgozók részére. Ebben a blogbejegyzésben áttekintjük a különböző munkabéren felüli juttatások típusait, és ezek jellemzőit, potenciálját.

Otthoni munkavégzés támogatása

A már említett pandémia egyértelműen az otthoni munkavégzésre volt a legnagyobb hatással. A vírushelyzet előtt is létezett a “home office” fogalma, és néhány munkáltató biztosította is a dolgozói számára, a drasztikus változást azonban a pandémia hozta. Ennek hatására a munkavállalók jelentős része dolgozott otthonából, főként a fehér galléros szektorban. A munkáltatóknak ehhez kellett alkalmazkodni a juttatások terén is. Így került előtérbe a rezsiátalány, ami az otthoni munkavégzéshez kapcsolódó költségeket hivatott fedezni (pl. fűtés). Ez a lehetőség azonban nemrég megszűnt, amivel kapcsolatban a részletek az Infostart cikkében olvashatók. Ezért érdemes más módot keresni, mint például az irodában használatos eszközök (pl. számítástechnikai eszközök) hazavitelének engedélyezése, a minél hatékonyabb munkavégzés érdekében. A home office a járványhelyzet elmúlását követően is vélhetően egyre szélesebb körben fog terjedni. Ebből fakadóan várhatóan az otthoni munkavégzés támogatására egyre nőni fognak az igények, amire a munkáltatóknak fel kell készülni.

Utazáshoz kapcsolódó juttatások

A járvány szerepét itt sem tudjuk megkerülni. Ennek hatására kezdték ugyanis a munkáltatók az olyan juttatások biztosítását, amelyek segítették a dolgozókat a munkahelyre való eljutás biztonságossá tételében. Ilyen például a céges parkoló biztosítása a dolgozók magánautói részére. A kocsival való munkába járás támogatására sokan fektettek hangsúlyt, abban az esetben ha a munkáltató és a munkavállaló nem ítélte biztonságosnak a tömegközlekedés használatát. Felívelőben lévő konstrukció a közösségi autóhasználat (carsharing) támogatása, amely akár adómentesen is elszámolható lehet. Ezek a juttatások hamar népszerűek lettek, és maradtak is a munkavállalók körében, így a munkáltatóknak ezen a téren is ajánlott lépést tartani a trendekkel.

Well-being juttatások

A munkavállalói well-being mindig is fontos volt mind a dolgozók, mind a munkaadók szempontjából. A járvány, és az otthoni munkavégzés hatására azonban felértékelődött a jelentősége, előtérbe került az alkalmazottak fizikai és mentális egészsége. Ennek eredménye a csoportos egészségbiztosítás, vagy az Employee Assistance Program  népszerűvé válása. Előbbi inkább a munkavállalók fizikai egészségére fókuszál, míg utóbbi teljes körű tanácsadást nyújt a dolgozóknak jogi, pénzügyi, vagy akár pszichológiai területen. A well-being juttatások közé tartozik a Salarify is, ami Earned Wage Access szolgáltatást biztosít a munkavállalóknak. Ennek keretein belül a dolgozók hozzáférhetnek a már ledolgozott, de még ki nem fizetett bérükhöz. Ezáltal egyfelől növelhető a pénzügyi tudatosság és well-being, hiszen könnyebben beoszthatóvá és tervezhetővé válik a fizetés. Másfelől a munkavállalók mentális egészségére is pozitív hatással van, hiszen megszabadítja őket a folyamatos pénzügyi stressztől. Illetve az sem elhanyagolható, hogy munkáltatói márkaépítésben is innovatívnak számít, így vonzóbbá teszi az adott munkahelyet nem csak a meglévő dolgozók, de az álláskeresők számára is.

Munkavállalói lojalitást elősegítő juttatások

A munkáltatók számára a munkaerő megtartása, és a munkavállalói lojalitás erősítése mindig is kulcskérdés volt. Ezáltal csökkenthető a fluktuáció, és a dolgozók hatékonysága is növelhető. A dolgozói elkötelezettséget növelő módszerek közé tartoznak a különböző ösztönző programok, és az alkalmazottak számára biztosított kedvezményes/ingyenes termékek. Az ösztönző programoknak legtöbb esetben feltétele, hogy a munkavállaló egy jövőbeni időpontban is a cég alkalmazásában álljon. Az ilyen juttatások lehetnek rövid (pl. éves bónusz), vagy hosszú távúak (pl. több éves részvényjuttatási program). A kedvezményes, vagy ingyenes programok esetében az alkalmazottak kedvező áron, vagy ingyenesen jutnak hozzá a cég termékeihez, ami a munkavállalói lojalitás növelésén túl közvetett marketing eszközként is szolgálhat.

Kedvező adózású juttatások

A munkáltatók számára tehát kulcskérdés a megfelelő juttatások biztosítása a munkavállalók számára. Ezáltal növelhetik a munkavállalói lojalitást, csökkenthetik a fluktuációt, és vonzó munkáltatói márkát teremthetnek. A juttatási rendszerek kialakítása során nem elhanyagolható szempont az sem, hogy kedvező adózás mellett, vagy akár adómentesen biztosítsák a különböző juttatásokat a dolgozók számára. Ha béren kívüli juttatásokról beszélünk, a leggyakoribb megoldás a SZÉP-kártya alkalmazása. Kedvező adózás mellett a munkáltató szálláshely, vendéglátás, és szabadidő alszámlákra utalhat sorrendben legfeljebb évi 225, 150, illetve 75 ezer forintot a munkavállaló részére. Az adómentes juttatások köre sajnos az utóbbi években nem csak átalakult, de le is szűkült. Többek között a következő juttatások adhatók adómentesen a munkavállalók részére: magáncélú használatra adott céges autó, valamint a céges autó fenntartásához és használatához kapcsolódó termékek és szolgáltatások (pl. autópálya-matrica, üzemanyag); autómegosztó szolgáltatás díjának megtérítése; védőoltás, járványügyi szűrővizsgálat biztosítása. Ezeken a példákon kívül az adózóna kapcsolódó cikkében a többi lehetőség is említésre kerül.

A megfelelő munkavállalói juttatások biztosítása megkerülhetetlenné vált a sikeres munkáltatói márka kialakítása és cég működése során. Az utóbbi években drasztikusan megváltoztak az ezzel kapcsolatos igények, és azok a megoldások, amit minden munkáltatónak ajánlott követni. Mi ezekre hoztunk példákat, és kategorizáltuk őket, reméljük ezzel is sikerült támpontokat és hasznos útravalókat adni a témában.

A cikkhez felhasznált források:

Baranyi G. (2021): Munkabéren felüli juttatás – kulcs a jó munkaerőhöz, Deloitte 

https://www2.deloitte.com/hu/hu/pages/ado/articles/munkaberen-feluli-juttatas-kulcs-a-jo-munkaerohoz.html

Adózóna.hu (2022): Kedvező adózású juttatások munkavállalók részére

https://adozona.hu/szja_ekho_kulonado/Kedvezo_adozasu_juttatasok_munkavallalok_re_XIFZU7

Megosztás

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: twitter
Twitter

Hamarosan...

A jövedelemigazolások adminisztrációmentes korszaka hamarosan érkezik! Csapatunk az utolsó simításokon dolgozik a Verify hivatalos indulása előtt. Kérünk, hogy látogass vissza hamarosan oldalunkra.

Addig is… Add meg e-mail címedet és szerezz early access-t! Kollégánk 24 órán belül felveszi Veled a kapcsolatot.

The data will not be disclosed to third parties.

Cégek listája

Nem találod a cégedet az elérhető munkahelyek között?

Vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy minél hamarabb bevezethessük ott is szolgáltatásunkat!